A 2013. július 1-jén bevezetésre kerülő, HU-GO névre keresztelt rendszerben két módon lesz lehetőség az útdíjbevallás megtételére. Az egyik módszer az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás (EETS) irányelveinek megfelelő fedélzeti eszköz, míg a másik az előre megváltott viszonylati jegy.
A fedélzeti egységeknek több típusa is alkalmas az e-útdíj rendszerhez való csatlakozásra, melyeknek egyetlen közös jellemzője, hogy az úthasználati díj megfizetése a viszonylati jegyhez hasonlóan előre történik, azonban lényegesen egyszerűbben.
2013. július 1-jétől hazánkban is bevezették a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszert, amely a magyar úthálózat (autópályák, autóutak és főutak) kijelölt, összesen 6500 km (2013. december 1-jétől) hosszú szakaszaira vonatkozik.
Az új rendszer megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek és Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás (EETS) kompatibilis (az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. tv.). A megtett úttal arányos díjfizetés mértéke függ a használatba vett út kategóriájától, a gépjármű kategóriájától >> (J2, J3, J4) és környezetvédelmi besorolásától is.
A Magyar Kormány a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-t (NÚSZ Zrt.) jelölte ki az útdíjszedői és az egyetemes útdíjszolgáltatói feladatok ellátására, emellett a társaság az ellenőrzés támogatásában is fontos szerepet tölt be.
A közúthálózat folyamatos fejlesztése, illetve biztonságos működtetése komoly anyagi terhet jelent, melynek egyetlen finanszírozási módja az útdíjszedés. A hazánkban ez idáig alkalmazott egyetemes e-matricás rendszer, azaz az időtartamhoz kötött használati díj kivetése azonban nem képes előteremteni a szükséges finanszírozási hátteret.
Vele szemben a HU-GO rendszer megnövekedett díjbevételt jelent, ami biztosítja az úthálózat fejlesztésének, fenntartásának, működésének finanszírozását. Emellett az új díjfizetési rendszer követi a „használó és szennyező fizet” elvét, amelynek megfelelően mindenki valóban csak annyit fizet, amilyen mértékben használja a hazai díjköteles úthálózatot, illetve amennyire szennyezi a környezetet. A megtett úttal arányos díjszabás növeli a nemzetközi tranzitforgalomból származó bevételeket is.
A HU-GO rendszer bevezetésével megnövekvő bevétel felhasználása célhoz kötött, az uniós követelményrendszer értelmében kizárólag a közúti és közlekedési szektorban lehetséges. Ennek fényében a HU-GO segíti az európai közlekedési normákhoz való felzárkózást, miközben kiegyensúlyozottá teszi a költségviselést, ráadásul hatására kifizetődővé válik a rövid útszakaszok használata, és a költségek arányos növelésével a vállalkozók is érdekeltek lesznek a felelős úthasználatban.
Legfontosabb tudnivalók
- Könnyen kezelhető, kompakt méret – sofőrök igényeihez alakítva
- 12/24 Voltos (szivargyújtóról) működés
- Saját akkumulátor az üzemszünet áthidalásához
- Távolról módosítható, frissíthető szoftver
- Közvetlen tengelyszám változtatási lehetőség
- Led-és hangjelzés az üzemképes működésről
- Hiba esetén azonnali jelzés
- 2 év teljes körű garancia
- 2 évig - hűségnyilatkozat és havidíj nélküli - teljes körű bevallási közreműködői szolgáltatás
- 0-24 órás telefonos ügyfélszolgálat
- Raktárkészletről, azonnali szállítás
- Biztonságos útdíjbevallás
A gépjárműbe épített, a GPS-technológiát használó GSMpro fedélzeti egység és a díjköteles útszakaszokra telepített elektronikus kapuk egymással való kommunikációja segítségével a kapuk annak rendszáma alapján beazonosítják a járműveket, figyelik a fizetős útszakaszra való be- és kilépésüket, meghatározzák a ténylegesen megtett útszakasz hosszát, és ez alapján számolják ki a fizetendő összeget.